Miért e név?

Kérdeztétek már tőlem nem először, hogy miért pont CsigaBigacsáp? Nem is horgolós név, meg egyébként is…
Nos, valóban nem éppen a horgolásra utal. De valami olyat akartam, ami személyes. Ami valóban én vagyok, és nem csak egy a termékre utaló valami. Játszottam mozaik szavakkal meg hasonlókkal, de azokat sem éreztem igazinak.
Aztán rájöttem, hogy van egy blogom, amit nem használok évek óta semmire. (ez vol az… ^^) Gondoltam elkezdek írni a hobbimról. Minden nagy törekvés nélkül. Aztán valahogy adta magát, ha komolyabban akarom csinálni, akkor ugye kell közösség is. Na vajon hol? Ki nem fogjátok találni… *nevet*

Szóval ott meg már valamit ki kellett ötölni. És ha már a blogom címe csigabigacsap… akkor nosza!
Ne miért pont Csiga?
Ez még mindig nem tiszta gondolom. Ez a becenevem. Hogy kaptam?
Már említettem az előző bejegyzésben, hogy volt egy számomra nagyon fontos közösség itt az interneten. Egy Harry Potter világán alapuló szerepjátékos oldal. Rengeteg időt töltöttem ott, és annál is több barátot kaptam. Aztán jött ugye a sok újdonság, és örület. Így MSN és a blogolás. És elkezdtem mondogatni, hogy “Sír a csiga” ha valami nem sikerült. (ehhez volt egy mozdulat is. Azt hiszem, hogy még gimiből jött) Aztán a variációk is hamar megszülettek. Ebből pedig egyenes út vezetett ahhoz, hogy elkezdjenek így hívni. És lőn! Kitettem az MSN-re, hogy Csiga, a blogom Csigaház  néven futott (amíg volt freeblog) és rajtam maradt. De persze sok párhúzamot is találtam ám a páncélosunk és közöttem.
Tehát, rajtam maradt és szerettem is Csiga lenni.

Ezután pár évvel megcsináltattam az első tetoválásom is. Természetesen egy csigát.

11201899_1089737877705754_423205879881738129_n

Ő ugye a bal csuklómon van. És amikor gondolkoztam, hogy mi lehet ennél személyesebb profilképem, nem találtam.
Tehát, valahogy minden adta magát. A védjegyem rám van varrva, így teljes mellszélességgel tudom vállalni: EZ vagyok, ezt csinálom. *mosoly* Meg szerintem tök poén, hogy horgolok = “csápolok” és ott van a Csiga. Mindig a szemem előtt…
Szóval… körülbelül ez a “Mit rejt a név?” sztorim.

csiga
Ez pedig én vagyok. Illetve a két lányom és az unokahúgom.🙂

Fennakadások

PicMonkey Image.jpgNagy volt a lendület… Egy hét alatt sikerült úgy bepörögnöm, hogy 3 figurát meghorgoltam. Ami majdhogynem rekord. De az utolsó a rendelésből egy kifogott rajtam. Ez pedig történetesen a szfinx volt. Többször nekiugrottam, de nem tetszik sehogysem.
Aztán kutató munkát végeztem, hogy melyik is az elfogadott ábrázolása. És van egy hagyományos módja a görög és egy egyiptomi sémának.
Nehéz ügy. Mert egyiptomi fejfedővel nem tetszik. Viszont a megrendelőm, egy igen kedves barátom. És egy csoport, ami egyszer nagyon fontos volt számomra. Mondjuk úgy, hogy a közösségük megmentett sok tinikorban lévő veszélytől. Ott voltak nekem mindig, amikor szükségem volt egy jó szóra, vagy magányos voltam. Hálás vagyok nekik. És ezért még jobban a szívemen viselem ezt a pár állat megalkotását. Ott a házállat emblémán egyiptomi jellegű a szfinx. De a nyitó oldalon meg nem. Rossz beismerni, de egyszerűen nem megy szépen meghorgolni.

És bánt a dolog, hogy nem lettem kész… mert fontos volt… mert igazán akartam…
És mostanában mindennel ez van. Hatalmas lendülettel belevágok, de egyre több akadály jön, és sorra átugrom, de mindig nagyobbak lesznek. És mindenre kell időt szakítanom, csak persze magamra nem… és arra, ami a hobbim. Illetve, most már nem csak hobbi, hisz itt vagytok Ti és a megrendelések… Ehhez is tartanom kell magam.
De mi a fontosabb? A család, és a gyerekkel töltött hasznos idő, amíg még igényét érzi erre? (olyan hamar felnőnek, most kell kihasználni, megalapozni a jó viszonyt a későbbi évtizedekre) Vagy az adott szó, hogy kész leszek x napra a horgolással?
Nagy a dilemma, és én egyre inkább úgy érzem felőrlődöm közben. Mert helyt akarok állni mindkét helyszínen az életemben. Másoknak is megy. Akkor nekem miért nem?
*sóhaj*

Ezzel a bejegyzéssel is szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, a folyamatos csúszások miatt!
De az életem kissé túlságosan is zsúfolt ezen a nyáron. Azt hittem ügyesebben tudom hasznosítani a szabad perceket. DE ember tervez, gyerek végez… + ingatlanközvetítő, és bankok. Mert hát, házvásárlás előtt állunk. Így ezzel is haladni kell, mert szeretnénk még idén beköltözni abba a házba, amit még nem találtuk meg. Pontosabban úgy tűnik mégis… EZ viszont még nagyon a jövő zenéje.
Most viszont megint kedvszegetten lekókadt fejjel bámulom a félkész szfinxem. Nem tetszik. Sem az érzés, sem a látvány… és a elvesztegetett lehetőség sem, hogy örömet okozzak rengeteg gyereknek…

*síracsiga*

A nagy eltűnés

Sziasztok!

Csiga vagyok, és horgolásfüggő! És több, mint egy hete nem horgoltam… És, hogy a legőszintébb legyek, nem hiányzott…

De kezdem az elején.

A kisebbik lányom úgy gondolta egy szép napos délután, hogy anyának két szem luxus… Mi lenne ha kikapnánk az egyiket… ? Mondjuk hmm… a jobbot! És nosza! Anya pedig szentségel meg könnyezik… meg minden.
Aztán másnap reggelre már annyira fáj a szeme, hogy nem lát vele… Taknya nyála egybe, és lényegében teljesen vak, mert az ép szemét meg nem tudja kinyítni a másik fájdalma miatt. Szóval irány a szemészet.
Korlelet: 2×2 mm-s szabálytalan sérülés a szaruhártyán. Pont a centrum felett/előtt. Begyulladva… (Tehát… lényegében olyan érzés, mintha egy marék égő hamut szortak volna a szemembe, és a fájdalom nem szűnt… csak 2 nap után… Képzelhetitek…)
Ennek örömére elhasználtam egy százas zsepit egy nap alatt ( a könnycsatronákat ingerelte a gyulladás…) és napszemcsiben járkáltam, még éjjel is. Mert még a kinti közvilágítás miatt is sziszegtem. Így lemenekültem édesanyámékhoz vidékre. Segítsenek a gyerekekkel…
Szóval el voltam tiltva minden erős fényt kibocsájtó eszköztöl. A horgolás ugyan nem sugároz fényt… de vakon sem buli csinálni…
Tehát java részt ezért tűntem el oly hirtelen.

Másik meg… 4 hete nincs ovi… A nagyobbik lányom pedig egyszerűen egy pillanat nyugtot sem hagyott… Még annyira sem, hogy WC-re menjek. A kicsi épp hajlani órákban kelt általában… olyan 5 körül. De éjjel azért még kétszer háromszor jelezte, hogy szükségét érzi, hogy foglalkozzam vele. Szóval reggel hajnalok hajnalán vele játszani, és mire el tudom altatni, addigra a nagy már kel… De utána nem alszik… de nem ám… Még délután sem… egészen este 10-ig folyamatosan nyomja…
Időm nem sok maradt másra… Az idegeim pedig… Néha esküszöm,  hallottam, ahogy egyessével pattanak el. Volt olyan délután, hogy elmenekültem otthonról. Otthagytam mindenkit és mindent, és elmentem… vissza sem néztem. (nyugalom, a gyerekekkel volt felnőtt… ^^ )
Sok volt és felemésztő. A horgolások miatt is idegeskedtem, mert nem úgy haladtam, ahogy ígértem… és csúszásban vagyok folyamatosan…
És egyszerűen tetőzött minden. És akkor mondtam, hogy ÁLLJ!!! Picit szusz… Két nap után meg jött a kényszerpienő.

De most más itt vagyok!!! Nagy lányom a mamánál… én meg újult erővel vághatok bele ismét!!! Vitorlákat bonts!!! Induluuuuunk!!!

Az alvós állatkák szerepe

Ahogy egyre több állatka kerül ki a kezeim közül, sokat gondolkozom azon, hogy vajon hogyan fog tovább folytatódni az életük. Milyen lesz a fogadtatásuk, milyen helyeken fordulnak majd meg. Szeretni fogják őket? Megkapja a friss gazdi azt az üzenetet, amit belehorgoltam? És hasonló szentimentális, de egy alkotónak igenis kardinális kérdések.

Most épp egy újabb pocaklakónak horgolok. Egy új kis életnek, akit az én játékom fog köszönteni a világban. Talán ott lesz az első korházi fotókon, vagy majd otthon. Ott lesz pár képen, és ezzel történelemmé változik a létezése. Ezáltal kicsit én is. Bár nem ez a lényeg, hanem a varázs, ami kialakulhat egy játék-gyerek között.

Közben elrévedtem rajta, hogy én sosem voltam az az alvósállatkával elalvós kislány. Csak tini fejjel kezdtem el ragaszkodni egy- egy ajándékba kapott plüss állatomhoz. Mind közül legjobban egy kis tigris figurához a Micimackóból. Az akkori NAGY szerelmemtől kaptam. Be lett fújva az ő parfümjével, hogy ha nincs mellettem, akkor is érezhessem. (tudom, tudom… rém nyálas… de na. Szerintem szerelmesen mindenki követ el ilyen “bűnöket”. *nevet*) Egy időben mindenhová a táskámba horgdtam. Sokáig még a szakítás után is. Aztán jött a Férjem, és ugye el lett süllyesztve Tigris valahová mélyre a cuccaim, emlékeim raktárába. Mindent kidobtam szinte, amit az EX-től kaptam, vagy rá emlékeztetett, csak a Tirgisnek kegyelmeztem… Valamiért nem tudtam kidobni.
Eltelt pár év… Egy költözés során a pakoláskor a nagyobbik lányom, aki épp másfél éves volt, rátalált Tigrisre. Azonnal örökbefogadta…
És a mai napig a legkedvesebb állata, nem megy sehová nélküle. Minden éjjel a karjaiban van, csak vele édes az álma.
Irónikus, és a férjem nem is nagyon szerette Tigrist… De idővel már nem az volt az üzenete, mint egykor. Most már nem az én ex szerelmemre emlékeztett, hanem arra a fontos kapcsolatra, ami ki tud alakulni egy ember/gyerek és egy tárgy/játék között.
Talán a lányom abban a pillanatban, amikor megtalálta érezte azt a sok-sok szeretetet, amivel anno felruháztam azt a “kis plüss vackot” Megérezte, és ettől vált elválaszthatatlan kötelék közöttük. Nem tudom…

De jól esik arra gondolni, hogyha azt a szeretetet, amivel készülnek az állataim, át tudom adni. A kezeim között válnak egyéniséggé. Jókat mosolygok miközben a pofijukat alakítom. Vagy épp fotózom őket. Vagy visszarévedve milyen extrém módokon voltam képes horgolni. (babakocsi tologatás közben, miközben a legkisebbik lányom fogzik, és nem tud aludni. De nekem készen kell lennem a rendeléssel. Vagy vonatút közben, fél órával a leendő gazdi találkozó előtt, vagy buszon, vagy buszmegállóban… )
Mindent összevetve élvezem a játékkészítő szerepet. Élvezem a fejben lezajló történeteim kigondolását.
És szeretném, ha minden figurám boldogságot és mosolyt hozna. Mert így készülnek… ^^

És jó lenne, követni őket, és az új életüket… Jó érezni a büszkeséget, na! *nevet*

Kísérletezés…

Próbálok minél kevesebb neten talált mintát használni azokhoz a rendelésekhez, amik már újonnan érkeznek hozzám. Úgy érzem, így lesz igazán 100%-an enyém az egész amit, az alkotás folyamatának neveznek.
Most épp azon kísérletezem, miként oldható meg az, hogy varrás nélkül készüljön el amit horgolok. Így még bababarátabb lesz a figura, mert nem tudja kiszedni a varrásnál eldolgozott szálakat.
Jó úton haladok… csak néha kukába is megy akár egy vagy két napos munkám. Ami nem lenne nagy áldozat, ha nem lennék így is csúszásban… *sóhaj*
Valamit, valamiért… Szokták mondani. Csak én meg nem szeretek senkit sem cserben hagyni, várakozni… meg ámítgatni…
Időm meg sajnos nincs annyi, amennyit szeretnék ebbe beletenni. Az meg nem jó, ha a családtól veszem el… Ugye?
Szóval csuka fogta róka esete áll fenn.

Volt egy rajzpályázat

Egy hónapja kiírtam egy rajzpályázatot a facebook oldalamon. Nem volt semmi kitétel, csak az, hogy küldje el mindenki azt a rajzolt lényt, amit szeretne viszont látni, horgolva. Főleg gyerekrajzokat vártam, de érkezett egy felnőtt is. Így úgy döntöttem, minden kis állatot meghorgolom! Az első kettőt még gyereknapra!

 

blogra
A pályázatra érkezett művek

Az egyszervú alkotója külön kérte, hogy örökítsem meg Lyra születését. (mert ezt a nevet adta neki ^^) Így sok sok képet csináltam, majdnem minden fázisról. Ezt pedig megosztom itt is. *kacsint*

lyra1

lyrafejeegy

lyrafázis8.png

lyraegyben

Így sikeredett a rózsaszín egyszervú. Remélem, hogy beváltottam minden reményét a kislánynak, és örülni fog, a saját tervezésű állatkájának. Én imádtam készíteni. Főleg úgy, hogy arra gondoltam, valaki állmait válthatom valóra. Talán ez a legeslegjobb dolog a világon! Szívesen csinálnék még hasonlót!
Ja… persze. Még a többiek is erre várnak! *nevet* A következő a papagály lesz! Remélem készen is leszek vele a héten.
Aztán a többieket is szépen lassan meghorgolom. Ők családba maradnak. ^^

Ha netántán kedvet kaptál, és szívesen megölelgetnéd azt a figurát, ami a képzeletedben él, keress meg bátran itt, vagy a facebookon! Nagyon örülnék minden megkeresésnek!

Ha tetszett a cikk és az ötlet, oszd meg! *kacsint*

lyraésSimon