Metamorfózis

Tudom, hogy már mondtam… Megeshet na. Nem mindenre emlékszem. De most megint megéltem, így leírom.
Szenvedek a zebrával. Újonan tanultam egy technikát, amit még vagy tökéletesíteni kell… vagy átgondolni.

Na… ugye vannak azok a cuki csíkok… és minden egyes színváltásnál újra kell kezdeni a munkát, és eldolgozni a szálakat… Na… Hát… próbálkozom. A nagyobb területeken egész szépen meg lehet csinálni… DE amikor apró karokat akarok… Hát… Nem találtam még rá arra a megoldásra, hogy ne csússzon szét egy idő után. Biztosan én vagyok valahol a béna… de így harcos a feladat.
És szegén zebra csak fele olyan szép, mint álmaimban. Aztáááán…

Ahogy elkezdtem a sörényét feltenni rá, egyszeriben olyanná vált, mintha megszólalt volna. Két pici szemeivel figyelt engem, ahogy aprólékosan tincsről tincsre horgoltam, majd felvartam, horgoltam, majd felvartam a “haját”. És egyre inkább megtetszett. Egyszeriben megszerettem. Pedig nem az életem fő műve. De valamiért belopta magát a szívembe.
És lényegében erről akartam írni. Hogy van a munkafolymat. Amikor kiválasztod a fonalat, amivel szeretnél dolgozni. Beleálmodsz egy állatot, és látod magad előtt, hogy hogyan fog kinézni. Elképzeled, hogy dolgozol vele, rajta, érte. És persze, hogy mennyire übercuki lesz, és mindenki őt akarja majd. ^^

Aztán belefogsz… Én mindig a fejjel kezdek. Aztán a test, és végtagok, fülek és minden féle más, ami kell rá. Először egy amorf valami. Egyáltalán mi is? Passz… Aztán alakul.
De amikor összevarrod a fejet a tesstel még bármi lehet belőle. Ez benne a szép. ^^ Olyan, mint amikor anno a suliban az agyaggal dolgoztunk. A kezed alatt formálódott, és az elején csak te láttad bele, amit szerenél. Tudtad, hogy ott van. Csak ki kell csalogatni.
És lehet közben nagyon nem tetszik. És vakarom a fejem, hogy “mi lesz ebből? ” De tudom, lesz valami, mert mindig szokott. Pánkra nincs semmi okom.

De van, amikor csak nem akar úgy kinézni, ahogy én elterveztem. Hiába alakítom úgy, Ő mást akar. És szépen lassan azt veszem észre, hogy az állatkám már nem hasonlít a képre amit láttam, ami bennem él. Nem hasonlít, csak nyomokban… Más lett. De ÉL! Így, ahogy van működik, mert legszívesebben megölelgetném, és oda sem adnám. Működik a varázsa. Működik a dolog. Pedig munka közben nem így láttam. Sőt, lehet esetekben még a sarokba is dobtam a fonalak közzé, ne is lássam. Aztán eltelik egy kis idő, és csak piszkálja a fantáziám, mi is lehetne belőle.
Egyszeriben azt veszem észre, hogy újra a kezembe tartom, és forgatom. De hiszen ez nem is hibás… Csak másmilyen. Hát nézzük meg, mi akar lenni, ha nagy lesz!
Belevágunk újra, közösen… és a végén mindketten boldogok vagyunk. Ő azért, mert nem hagytam magamára, és készen lett. Én meg azért, mert újra sikerült létrehoznom valakit, akit majd egy kis gyerkőc (vagy nagy) imádni fog. Mert nem lehet mást velük, csak szeretgetni. Tudom… mert én is ezt érzem, ahogy készen lesznek. + Anyai büszekségféle, és öröm, hogy újra sikerült a varázslat. ^^
14732394_1351200968226109_4937339288424287196_n

Nagyon elvont vagyok? Fura? Ne tessék rám haragudni… De én élvezem a metamorfózis minden állomását, percét. És örülök, hogy ezzel foglalkozhatom. Ezzel, ami boldoggá tesz, amit szeretek. ^^
Szóval… megyek vissza a zebrámhoz. Megbeszéljük a dolgokat… Aztán útjára bocsájtom. Mert hamarosan egy pocaklakónak kell, hogy segítsen szép álompillangókat kergetni.

És persze megmutatom nektek is. Meg a mintáját is! *kacsint*

Fonalak, amiket használok 2. rész

Egyszer régen elkezdtem mesélni azokról a fonalakról, amiket a figurák készítéséhez használok. Nos, az azóta eltelt idő alatt még kipróbáltam pár családot. Kettőt most meg is beszélnék veletek.

Szerintem minden fonalmániás ismeri az érzést, amikor belép egy fonalboltba. Mintha egy gyerek szabadult volna a cukorkák közzé… Annyi de annyi gyönyörű gombolyag van… s mind azt suttogja “Engem vigyél haza!!!” Szörnyű érzés, amikor választani kell. De egyben izgalmas is hazatérni a zsákmánnyal, és belevágni egy új projektbe.
Mostanában a Gombolydába járok sűrűn. Már névről ismernek… ^^ Sőt, a férjemet is, pedig ő csak kétszer volt velem vásárlás közben…

Tehát, nekik van egy csudajó fonalcsaládjuk, amit még máshol nem láttam. Azt hiszem kizárólag ők árusítják kis hazánkban. Ez pedig a HiMalaya ezen belül is az első csoport: Everyday. Kissé vastagabb, ha nagyobb állatokat szeretnék ezzel horgolok. 100% antipilling dralon/akril fonal, ami annyit tesz, hogy nem bolyhosodik. És mosógépben is simán mosható normál mosáson. Puhásága megmarad. Tényleg ölelni való amigurumik lesznek belőle. ^^
Színeit tekintve van élénk neon változatuk, és egyszerű színek. Ez is elég széles skálán mozog. Egy színből legalább 3 árnyalat létezik, de van amiből 4.  Illetve létezik belőle színátmenetes változat is. Szóval nagyszerű kis fonal. Könnyű vele dolgozni, és a visszabontást is bírja. Kezdőknek kifejezetten jó fonal. Jó árban van, és viszonylag sok métert is kapsz érte. Egy nagyobb állatka (kb 40 cm) majdnem egy gombolyag.
És létezik belőlük BIG változat. De ezt inkább már kiegészítőkre ajánlanám. Vagy giga amigurumikra. *nevet* Meg New Tweed. Meg, meg … Egy szó, mint száz! Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, nézzetek szét a Gombolyda oldalán! *kacsint*

A másik csoportja valamivel drágább, de első tapintásra szerelem. És álom vele a munka. Ők pedig a Mercan. Imádtam vele dolgozni. Puha… könnyű… álomfonal. Teljesen olyan, mintha pamut lenne, de akril. Alergiásoknak és gyerekeknek is nagyon ajánlott. És a színátmenetes gombolyagok, meseszépek! Nézzétek meg!

(képeket azért nem mellékelek, mert hatalmas színpaletta lévén, úgysem tudnám mindet…)

De elkészült állatkákat igen! Íme, ők Everyday és Mercan fonalból készültek.

aladar-egyedi

floraegybendome-egybe

trudijo
Ő már Mercanból készült 

Amikor a “zseni” is káoszt kiált

Általában nem szokás kiteríteni a szennyest a nagyérdemű elé… Mert ugye ciki, hogyha nem minden tökéletes ebben a “makulátlan” világunkban.
Én ma mégis úgy döntöttem, hogy megteszem, mert már magamon is röhögök. Hogy végső elkeseredésemben, vagy már ez az őrület jele… Döntsétek el az írásom után… ^^

Szóval történt vala, egy borongós október végi napon, amikor ránéztem a fonalaimnak fenntartott sarokra és körbe a lakáson… és kiszökött a számon: Te jó ég! Midendenhol, de tényleg mindenhol valami félkész munka, 2-3 db gombolyag és sok sok gubanc hevert. Mintha valami világháborús filmdíszlet lenne. Elszégyeltem magam. Aztán: ELÉG!!! Szóltam vala. – Meg ugye vannak azok a napok, amikor a nőkre rájön valami dili… és takarítani kell. Vagy hisztizni, vagy… vagy… Kinek mi esik jól. –
Én általában hisztérikusan takarítok… Mert az jó. *nevet*
Így nekiestem a káoszom felszámolásának. Mentségemre legyen szólva, kétszer költöztünk az elmúlt háromnegyed évben. + lett egy tipegő kislányom, aki mindenre nagyon kíváncsi. És kifejezetten imádja anya fonalait. Természetesen összecincálni. Rengeteg gubancot csinálni. Szépen lassan kiláttam a gombolyagrengeteg mögül és több dolgot is leszűrtem.

1. Soha többé nem engedem, hogy ez megismétlődjön. (ha- ha- ha)
2. Túl sok a fonalam. (ugyan már… ilyet egy horgolómániás nem mond…) Idén már nem veszek többet!!!!! (Tényleg? Komolyan? Ez fáj… tényleg… komolyan…)
3. El kell használni mind!!! (ez végülis jó… csak idő is kellene *kacsint*)
4. Kellene egy olyan hely, ami gyerekbiztos, és a fonalak nem gabalyodnak össze, ha keresek valamit. (Valakinek van ötlete? )
5. Elegem van… (…)

Kb itt tartottam, amikor nagyjából felszámoltam a rumlit. És megjött a kedvem, hogy mindezt a hősies küzdelmet feltárjam nektek. Aztán persze folytatni kéne a munkát, mert több rendelésem van függőben. Egy- kettő határidős.
Mégis nehéz rávenni magam. Mert… mert… vannak azok a napok, amikor semmi sem jó.
Van amikor csak lenni lenne jó… vagy kávézni, és lustálkodni. Igaz? *sóhaj*
Az álmok meg az ágyba, és estére valók. (már ha nem kellene így is felkelnem éjjelente is… ^^”)

Na… ennek se füle s farka…mind a kezembe akadt fonalak többségének… De jó esett leírni. ^^

Üzenet a kezdőknek :)

Lehet, hogy az elmúlt egy év teszi… de régen nagyon féltem belevágni egy- egy mintába. De mostanában már annyira szabadon veszem, hogy kép alapján is belefogok. Több ilyen megrendelésen vagyok túl.

Két kedvencemet meg is mutatom. ^^

picmonkey-image
Most pedig újabb kihívással nézek szembe. Egy még pocakban lévő kislánynak készül egy cuki zebra. Ő az. És úgy döntöttem, hogy az ő mintáját fel is fogom tenni, mert rég csináltam már ilyet. Amiért bocsánatot kérek! De annyira magától jön, amikor horgolok, hogy mindig akkor jut eszembe, hogy ezt tán le kellett volna írnom, amikor már nem nagyon tudnám jól leírni. Így meg… hibás leírást nem akarok… De most igyekezni fogok. *kacsint*  A kezdőknek meg üzenem, hogy bátroság! Hallagassatok a megérzésekre, és szívvel horgoljatok, ne szabályokhoz kötötten! Sokkal jobb így.

Van aki szeretné látni a végeredményt is?

p1010151_small2

Miért e név?

Kérdeztétek már tőlem nem először, hogy miért pont CsigaBigacsáp? Nem is horgolós név, meg egyébként is…
Nos, valóban nem éppen a horgolásra utal. De valami olyat akartam, ami személyes. Ami valóban én vagyok, és nem csak egy a termékre utaló valami. Játszottam mozaik szavakkal meg hasonlókkal, de azokat sem éreztem igazinak.
Aztán rájöttem, hogy van egy blogom, amit nem használok évek óta semmire. (ez vol az… ^^) Gondoltam elkezdek írni a hobbimról. Minden nagy törekvés nélkül. Aztán valahogy adta magát, ha komolyabban akarom csinálni, akkor ugye kell közösség is. Na vajon hol? Ki nem fogjátok találni… *nevet*

Szóval ott meg már valamit ki kellett ötölni. És ha már a blogom címe csigabigacsap… akkor nosza!
Ne miért pont Csiga?
Ez még mindig nem tiszta gondolom. Ez a becenevem. Hogy kaptam?
Már említettem az előző bejegyzésben, hogy volt egy számomra nagyon fontos közösség itt az interneten. Egy Harry Potter világán alapuló szerepjátékos oldal. Rengeteg időt töltöttem ott, és annál is több barátot kaptam. Aztán jött ugye a sok újdonság, és örület. Így MSN és a blogolás. És elkezdtem mondogatni, hogy “Sír a csiga” ha valami nem sikerült. (ehhez volt egy mozdulat is. Azt hiszem, hogy még gimiből jött) Aztán a variációk is hamar megszülettek. Ebből pedig egyenes út vezetett ahhoz, hogy elkezdjenek így hívni. És lőn! Kitettem az MSN-re, hogy Csiga, a blogom Csigaház  néven futott (amíg volt freeblog) és rajtam maradt. De persze sok párhúzamot is találtam ám a páncélosunk és közöttem.
Tehát, rajtam maradt és szerettem is Csiga lenni.

Ezután pár évvel megcsináltattam az első tetoválásom is. Természetesen egy csigát.

11201899_1089737877705754_423205879881738129_n

Ő ugye a bal csuklómon van. És amikor gondolkoztam, hogy mi lehet ennél személyesebb profilképem, nem találtam.
Tehát, valahogy minden adta magát. A védjegyem rám van varrva, így teljes mellszélességgel tudom vállalni: EZ vagyok, ezt csinálom. *mosoly* Meg szerintem tök poén, hogy horgolok = “csápolok” és ott van a Csiga. Mindig a szemem előtt…
Szóval… körülbelül ez a “Mit rejt a név?” sztorim.

csiga
Ez pedig én vagyok. Illetve a két lányom és az unokahúgom.🙂

Fennakadások

PicMonkey Image.jpgNagy volt a lendület… Egy hét alatt sikerült úgy bepörögnöm, hogy 3 figurát meghorgoltam. Ami majdhogynem rekord. De az utolsó a rendelésből egy kifogott rajtam. Ez pedig történetesen a szfinx volt. Többször nekiugrottam, de nem tetszik sehogysem.
Aztán kutató munkát végeztem, hogy melyik is az elfogadott ábrázolása. És van egy hagyományos módja a görög és egy egyiptomi sémának.
Nehéz ügy. Mert egyiptomi fejfedővel nem tetszik. Viszont a megrendelőm, egy igen kedves barátom. És egy csoport, ami egyszer nagyon fontos volt számomra. Mondjuk úgy, hogy a közösségük megmentett sok tinikorban lévő veszélytől. Ott voltak nekem mindig, amikor szükségem volt egy jó szóra, vagy magányos voltam. Hálás vagyok nekik. És ezért még jobban a szívemen viselem ezt a pár állat megalkotását. Ott a házállat emblémán egyiptomi jellegű a szfinx. De a nyitó oldalon meg nem. Rossz beismerni, de egyszerűen nem megy szépen meghorgolni.

És bánt a dolog, hogy nem lettem kész… mert fontos volt… mert igazán akartam…
És mostanában mindennel ez van. Hatalmas lendülettel belevágok, de egyre több akadály jön, és sorra átugrom, de mindig nagyobbak lesznek. És mindenre kell időt szakítanom, csak persze magamra nem… és arra, ami a hobbim. Illetve, most már nem csak hobbi, hisz itt vagytok Ti és a megrendelések… Ehhez is tartanom kell magam.
De mi a fontosabb? A család, és a gyerekkel töltött hasznos idő, amíg még igényét érzi erre? (olyan hamar felnőnek, most kell kihasználni, megalapozni a jó viszonyt a későbbi évtizedekre) Vagy az adott szó, hogy kész leszek x napra a horgolással?
Nagy a dilemma, és én egyre inkább úgy érzem felőrlődöm közben. Mert helyt akarok állni mindkét helyszínen az életemben. Másoknak is megy. Akkor nekem miért nem?
*sóhaj*

Ezzel a bejegyzéssel is szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, a folyamatos csúszások miatt!
De az életem kissé túlságosan is zsúfolt ezen a nyáron. Azt hittem ügyesebben tudom hasznosítani a szabad perceket. DE ember tervez, gyerek végez… + ingatlanközvetítő, és bankok. Mert hát, házvásárlás előtt állunk. Így ezzel is haladni kell, mert szeretnénk még idén beköltözni abba a házba, amit még nem találtuk meg. Pontosabban úgy tűnik mégis… EZ viszont még nagyon a jövő zenéje.
Most viszont megint kedvszegetten lekókadt fejjel bámulom a félkész szfinxem. Nem tetszik. Sem az érzés, sem a látvány… és a elvesztegetett lehetőség sem, hogy örömet okozzak rengeteg gyereknek…

*síracsiga*

A nagy eltűnés

Sziasztok!

Csiga vagyok, és horgolásfüggő! És több, mint egy hete nem horgoltam… És, hogy a legőszintébb legyek, nem hiányzott…

De kezdem az elején.

A kisebbik lányom úgy gondolta egy szép napos délután, hogy anyának két szem luxus… Mi lenne ha kikapnánk az egyiket… ? Mondjuk hmm… a jobbot! És nosza! Anya pedig szentségel meg könnyezik… meg minden.
Aztán másnap reggelre már annyira fáj a szeme, hogy nem lát vele… Taknya nyála egybe, és lényegében teljesen vak, mert az ép szemét meg nem tudja kinyítni a másik fájdalma miatt. Szóval irány a szemészet.
Korlelet: 2×2 mm-s szabálytalan sérülés a szaruhártyán. Pont a centrum felett/előtt. Begyulladva… (Tehát… lényegében olyan érzés, mintha egy marék égő hamut szortak volna a szemembe, és a fájdalom nem szűnt… csak 2 nap után… Képzelhetitek…)
Ennek örömére elhasználtam egy százas zsepit egy nap alatt ( a könnycsatronákat ingerelte a gyulladás…) és napszemcsiben járkáltam, még éjjel is. Mert még a kinti közvilágítás miatt is sziszegtem. Így lemenekültem édesanyámékhoz vidékre. Segítsenek a gyerekekkel…
Szóval el voltam tiltva minden erős fényt kibocsájtó eszköztöl. A horgolás ugyan nem sugároz fényt… de vakon sem buli csinálni…
Tehát java részt ezért tűntem el oly hirtelen.

Másik meg… 4 hete nincs ovi… A nagyobbik lányom pedig egyszerűen egy pillanat nyugtot sem hagyott… Még annyira sem, hogy WC-re menjek. A kicsi épp hajlani órákban kelt általában… olyan 5 körül. De éjjel azért még kétszer háromszor jelezte, hogy szükségét érzi, hogy foglalkozzam vele. Szóval reggel hajnalok hajnalán vele játszani, és mire el tudom altatni, addigra a nagy már kel… De utána nem alszik… de nem ám… Még délután sem… egészen este 10-ig folyamatosan nyomja…
Időm nem sok maradt másra… Az idegeim pedig… Néha esküszöm,  hallottam, ahogy egyessével pattanak el. Volt olyan délután, hogy elmenekültem otthonról. Otthagytam mindenkit és mindent, és elmentem… vissza sem néztem. (nyugalom, a gyerekekkel volt felnőtt… ^^ )
Sok volt és felemésztő. A horgolások miatt is idegeskedtem, mert nem úgy haladtam, ahogy ígértem… és csúszásban vagyok folyamatosan…
És egyszerűen tetőzött minden. És akkor mondtam, hogy ÁLLJ!!! Picit szusz… Két nap után meg jött a kényszerpienő.

De most más itt vagyok!!! Nagy lányom a mamánál… én meg újult erővel vághatok bele ismét!!! Vitorlákat bonts!!! Induluuuuunk!!!